Jó gyakorlat-kereső

Technológia
Település

Magunk kenyerén - Gazdaságfejlesztési program

Alsómocsolád

Alsómocsolád építve a földművelési, állattartási és kézműves hagyományokra, kizárólag saját forrás felhasználásával „Magunk kenyerén” elnevezéssel Helyi Gazdaságfejlesztési programot indított 2013-ban. A Program sikerességének előmozdítása érdekében, a magyar hivatalos fizetőeszköz (forint) helyettesítésére helyi fizetőeszközt (rigac) bocsátott ki. A program célja a meglévő értékek megőrzése, a létrehozott erőforrások gazdaságos kihasználása, az, hogy az itt élők ismét kihasználják a környezet biztosította gazdálkodási lehetőségeket, a településben meglévő szolgáltatási potenciált, a mindennapi életükbe beépítsék ezeket javítva életminőségüket, megalapozza a település élelmiszerbiztonságát. A program 3 pilléren nyugszik.


Szennyvíz hőjét hasznosító rendszer kialakítása.

Budapest

2009 elején a budapesti XII. kerületi önkormányzat kibővítette a helyi MOM Művelődési Központot. Itt valósult meg Magyarország első kommunális szennyvíz hőforrású hűtési-fűtési rendszere a THERMOWATT Kft. kivitelezésében. A rendszer 0,8 - 1,1 MW hűtési és fűtési teljesítménnyel működik 2011 áprilisa óta.

Energiaforrás lehet a kommunális, a háztartási és az ipari szennyvíz. Mivel nagyjából 3400 m3/nap szennyvízhozam szükséges 1 MW teljesítményhez, ezért a projekteket a nagyobb főgyűjtőhöz közel kell kialakítani.


Lóvasút-végállomás felújítása

Budapest

A fejlesztés célja az volt, hogy a romos állapotban lévő, veszélyeztetett műemléki érték megóvása mellett az épület új funkciókat is kapjon, illetve az épület fűtése és hűtése korszerű, energia-hatékony módon kerüljön kialakításra.


Cseresznyefasor ültetése Hosszúhetény Községben

Hosszúhetény

Szép példája volt a hivatali és civil összekapcsolódásnak a 2013 őszén megszervezett
közösségi cseresznyefa-ültetés akciónk. Az egykor híres cseresznyefasor újratelepítése
önkormányzati háttérmunkával és nagyarányú civil részvétellel zajlott le. Kb. 300 ember volt
jelen az akción, ahol a csemetéket a falu lakói saját kezűleg ültették el.


Komposztálás népszerűsítése

Hosszúhetény

250 db komposztálóládát osztottunk ki házi komposztálás céljára a lakosság számára. A jelentkezők számára csoportfoglalkozások, előadások keretében adtuk át az ingyenes ládákat.


Találatok: 99 db