A Fejér megyei természetvédelem kimagasló egyénisége, Radetzky Jenő (1909-1991) a téglagyári kubikgödrökkel kapcsolatban használta először a „névtelen rezervátum” kifejezést, utalva arra, hogy ezek az ember által létrehozott kultúrterületek valójában jelentős természeti értékek (elsősorban fészkelő madarak) otthonává válhatnak. Nyolcvan évvel a fenti sorok megszületése után a mi feladatunk egy ilyen névtelen rezervátum megmentése az utókor számára. A székesfehérvári téglagyártás egyik központja volt a város északi része, a várostól körbevéve itt máig fennmaradt egy igen terjedelmes kubikgödör. A környékbeliek által Gödör néven emlegetett területet északról az elkerülő út, nyugatról a Kiskút útja, délről a Gödör utca, keletről a Marhacsapás út veszi körbe. Jelenleg záportározóként funkcionál; a csapadékos 2010 megmutatta, hogy erre bizony nagy szüksége lehet a városnak. A záportározó dél felé lejt, a legmélyebb részein nádfoltokat találunk, de az igen heterogén felszínnek köszönhetően víz alá sosem kerülő magaslatok éppúgy vannak itt, mint időszakosan tocsogós, mocsárrétekre vagy rétekre hasonlító területek. Mivel az agyag kibányászása során a talajvízszint a felszín közelébe került, másodlagos szikesedés indult meg. A Kárpát-medence ősi szikesei legféltettebb természeti kincseink közé tartoznak. A közvélekedés a szikeseket a Hortobággyal és a Kiskunsággal azonosítja, pedig Fejér megyében is vannak ilyen élőhelyek, mégpedig a Velencei-tó környékén, illetve a Sárvíz-völgyben. Ezek a szikes gyepek és tavak döntő részben természetvédelmi oltalom alatt állnak. Rendkívül érdekes, és ismét Radetzky Jenő megállapításaival cseng egybe, hogy a Gödör utcai másodlagos szikesen olyan növényfajok jelentek meg, amelyek a megyében alig néhány helyen, és ott is csak fokozottan védett területeken láthatók. A legizgalmasabb a sziksófű (Salicornia prostrata), ez a szélsőségesen sótűrő pozsgás növényke, amely májusban zöld, nyáron lassan színesedő, ősszel pedig vérvörössé válik. Az országban talán tucatnyi helyen honos, a Mezőföldön csupán a Dinnyési-fertő mellett és a sárkeresztúri Sárkány-tó partján él. Belterületi előfordulása szenzációszámba megy! A sziksófű nincsen egyedül, társnövényei olyan, ismét csak a szikesekre jellemző növények, mint a sziki útifű (Plantago maritima), a sziki őszirózsa (Aster tripolium), a magyar bárányparéj (Camphorosma annua) vagy a szárnyasmagvú budavirág (Spergularia maritima). Az eróziós folyamatok nyomán még a szikesek szintezettségét is megfigyelhetjük, vagyis azt, ahogyan a magasan elhelyezkedő gyepek néhány deciméterrel lejjebb kopár, csak a legsótűrőbb növényekkel benőtt vakszikfoltoknak adják át a helyüket, még lejjebb pedig elkezdődik a mocsárréti, majd a mocsári fajok zónája kákával, náddal. A Gödör utcai rét nem csak a szikesek növényeit rejti, madárvilága is feltűnően gazdag. Csapadékos időszakban a vízállásokon récék úszkálnak, előfordult már itt az amúgy mély vizekben bukva táplálkozó barátréce (Aythya ferina) is! Táplálkozni érkezik a fokozottan védett fehér gólya (Ciconia ciconia) és nagy kócsag (Egretta alba), valamint a védett barna rétihéja (Circus aeruginosus) és bíbic (Vanellus vanellus). A sótűrő növények között pintyfélék szedegetnek, a fű fölött füsti fecskék (Hirundo rustica) cikáznak. Nem marad a rét fészkelő madarak nélkül sem. A nádasokban és a meredek rézsűket borító növénytársulásokban nádirigó (Acrocephalus arundinaceus) és énekes nádiposzáta (A. palustris), a szárazabb területeken cigánycsuk (Saxicola torquata) és tövisszúró gébics (Lanius collurio) talál otthonra. A legizgalmasabb fészkelő madarak azonban a szikesek hírnökei. A 2010-es évek elején jellegzetes költő faj volt a kis lile (Charadrius dubius) és költésbe kezdett itt a fokozottan védett piroslábú cankó (Tringa totanus) is!